C#ntiCup Programozóverseny 2017

Ki ne szeretne egy valódi robotkart programozni? – C#ntiCup Programozóverseny döntő 2017

A Continental idén tehetséges programozókat keresett magyarországi csapatába, így került megrendezésre a C#ntiCup Programozóverseny, melyre összesen 137 csapat (411 fő) jelentkezett, középiskolásoktól kezdve végzett szakemberekig.

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyára autóelektronikai részegységek és mikroelektronikai áramköri modulok gyártását végzi kimagaslóan fejlett és innovatív technológiákat alkalmazva a járműelektronika szinte minden területén.  A több mint 25 éves autóipari múlttal rendelkező gyárban közel 1500 munkatársat foglalkoztatnak. A vállalat legfontosabb hosszú távú versenyelőnye a tehetséges és elkötelezett munkatársainkban rejlik, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a dolgozók szakmai és személyes fejlesztésére.

A C#ntiCup Programozóverseny selejtezőjében egy online szabadulószobából kellett kijutni a résztvevőknek kreatív logikai feladatok megoldásával. Az elődöntőben és a döntőben pedig már belekóstolhattak a versenyzők a Continental világába, ugyanis egy virtuális gyártósor irányítása volt a feladatuk egy robotkar programozásával. Az élő döntőbe – mely május 12-én került megrendezésre a Continental budapesti telephelyén – 10 csapat jutott, akik egy valódi robotkaron élőben is tesztelhették programjaik hatékonyságát.

A döntőben nagyon szoros volt a verseny, végül a páros meccsek eredményeit is figyelembe véve az ANIP (BME) csapat szerezte meg az első helyet, jutalmuk 3x 150 000 Ft értékű műszaki vásárlási utalvány, és a Masterfield ajándékcsomagja volt. Az Utolsó (ELTE) csapat nevével ellentétben nem az utolsó, hanem a második helyet érte el, ők vihették haza a 3x 100 000 Ft értékű vásárlási utalványt. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Mighty Ducks (ÓE) léphetett fel, ők 3x 50 000 Ft értékű vásárlási utalványt nyertek. A Red Bull különdíját, a szombati belépőt a Forma 1 Magyar Nagydíjra a döntőbe jutott egyetlen középiskolás csapat, a ScalierMaelstrom (Kempelen Farkas Gimnázium) vihette haza, akik nagyon jól megállták a helyüket a végzett programozók között.

Ezúton is gratulálunk a győzteseknek, és természetesen minden idei C#ntiCup Programozóverseny résztvevőnek az elért eredményekhez! 

 

 

Résztvevők

Csapatnév Iskola
1. Alfa Béta Gamma
2. Lorem Ipsum
3. Mi csak inni jöttünk
4. semicolon drop table semicolon
5. NoteSeven Adventista Teológiai Főiskola
6. HornPub Budapesti Corvinus Egyetem
7. 1337 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
8. 3Bits Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
9. 8th Floor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
10. A pisztácia kifogyott Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
11. Aliz és Bob Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
12. ANIP Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
13. Baklava Team Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
14. Beni és a villanyosok Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
15. Breakpoint Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
16. Brútforsz Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
17. C-Sharks Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
18. Closers Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
19. Electric Inner City Pirates Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
20. EmptyString Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
21. formatC Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
22. Git me baby one more time Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
23. HalloWord Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
24. Hopping Hippos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
25. Kamra Campus Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
26. Kovi Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
27. LastMinute Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
28. LefrissebbTemp123 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
29. MGSCH Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
30. Mindent megoldok Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
31. MISO MOSI MOSODÁJA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
32. Outcasts of Stackoverflow Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
33. PeakOil Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
34. Petya és a Többiek Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
35. ProProg Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
36. PSR J1745-2900 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
37. Rakéta Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
38. See Sharp Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
39. The Mighty Magyars Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
40. Vaddisznók Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
41. VIKings Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
42. Z_chill Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
43. KasszásErzsi Debreceni Egyetem
44. SWAG UNICORNS Debreceni Egyetem
45. TeamName missing Dunaújvárosi Egyetem
46. Autentikus szakemberek Egyéb egyetem
47. Z Egyéb egyetem
48. A kis hableány barátai Eötvös Loránd Tudományegyetem
49. AbstractHotFoodProviderFactory Eötvös Loránd Tudományegyetem
50. Agysejt Eötvös Loránd Tudományegyetem
51. asdf Eötvös Loránd Tudományegyetem
52. B203 Eötvös Loránd Tudományegyetem
53. Bundáskenyér Eötvös Loránd Tudományegyetem
54. Csapat28 Eötvös Loránd Tudományegyetem
55. Deep Team Eötvös Loránd Tudományegyetem
56. Digital Hammer Eötvös Loránd Tudományegyetem
57. Exterminate Eötvös Loránd Tudományegyetem
58. git -háp Eötvös Loránd Tudományegyetem
59. Hakuna Matata Eötvös Loránd Tudományegyetem
60. intPossible Eötvös Loránd Tudományegyetem
61. Ír kávé Eötvös Loránd Tudományegyetem
62. Kickbox terminátor Eötvös Loránd Tudományegyetem
63. kokklino Eötvös Loránd Tudományegyetem
64. MaZsoLa Eötvös Loránd Tudományegyetem
65. Mellon Eötvös Loránd Tudományegyetem
66. Pindúr Pandúrok Eötvös Loránd Tudományegyetem
67. plüssmedvék Eötvös Loránd Tudományegyetem
68. Prembee Eötvös Loránd Tudományegyetem
69. SneakyBeavers Eötvös Loránd Tudományegyetem
70. Tartóstej Eötvös Loránd Tudományegyetem
71. Utolsó Eötvös Loránd Tudományegyetem
72. yee Eötvös Loránd Tudományegyetem
73. Lamantinok Eszterházy Károly Egyetem
74. Code_Breakers_Almagyardomb Eszterházy Károly Főiskola
75. CSAK Eszterházy Károly Főiskola
76. Dispose Eszterházy Károly Főiskola
77. GIT 1LET Eszterházy Károly Főiskola
78. Plow team Eszterházy Károly Főiskola
79. REKT Eszterházy Károly Főiskola
80. StudioJunkies Gábor Dénes Főiskola
81. Spartan Fox Green Fox Academy
82. CsipetCsapat Kando Kalman Muszaki Foiskola
83. Sygaldry Kecskeméti Főiskola
84. ScalierMaelstrom Kempelen Farkas Gimnázium
85. bigbigger Miskolci Egyetem
86. S1lv3r L1m3 Miskolci Egyetem
87. TeleTe Miskolci Egyetem
88. 0-Day Heroes Óbudai Egyetem
89. 3 Fázis Óbudai Egyetem
90. AlbertTeam Óbudai Egyetem
91. Code is Coming Óbudai Egyetem
92. ContiCupWinner Óbudai Egyetem
93. Garbage Collectors Óbudai Egyetem
94. IAR-Keménymag Óbudai Egyetem
95. Insert Name Here Óbudai Egyetem
96. K.Á.D. Óbudai Egyetem
97. Mechastreisands Óbudai Egyetem
98. Mighty Ducks Óbudai Egyetem
99. Mikrobi Óbudai Egyetem
100. MP Team Óbudai Egyetem
101. My hovercraft is full of eels Óbudai Egyetem
102. PixelOverflow Óbudai Egyetem
103. Q Óbudai Egyetem
104. Robot01 Óbudai Egyetem
105. teamname Óbudai Egyetem
106. TTL Óbudai Egyetem
107. valami jó csapatnév Óbudai Egyetem
108. We are Negan Óbudai Egyetem
109. Mecha Trió Pallasz Athéné Egyetem
110. Conditions Not Correct Pannon Egyetem
111. NotEnoughBeerException Pannon Egyetem
112. Nullre Ferenc Pannon Egyetem
113. Gentlemen Pázmány Péter Katolikus Egyetem
114. SulBalBen Pázmány Péter Katolikus Egyetem
115. Team Pepe Pázmány Péter Katolikus Egyetem
116. VESZÉLYES Pázmány Péter Katolikus Egyetem
117. bojler eladó Pécsi Tudományegyetem
118. CodeFx Sapientia Erdélyi Tudományegyetem
119. NJSZK Tigers Széchenyi István Egyetem
120. SemiSquad Széchenyi István Egyetem
121. Buggy the Clown Szegedi Tudományegyetem
122. Coding Force Szegedi Tudományegyetem
123. ewok Szegedi Tudományegyetem
124. Game of Threads Szegedi Tudományegyetem
125. Its ON Szegedi Tudományegyetem
126. Kollektív Tudat Szegedi Tudományegyetem
127. Memes for the win Szegedi Tudományegyetem
128. Null and Zero Szegedi Tudományegyetem
129. OmrOFF Szegedi Tudományegyetem
130. Simplex Szegedi Tudományegyetem
131. Visszatérők Szegedi Tudományegyetem
132. We Match Szegedi Tudományegyetem

Főtámogató

Partnerek